👉🏻 Ha megégett a piskóta, hogyan mentheted meg mégis?


Az ünnepi készülődésben előfordul, hogy elszalad a figyelem, és közben rohan az idő.
A piskóta pedig bekerül a sütőbe, még talán a hőfokból is kap egy kis extrát, amikor pedig előbújik a tepsiből és ledobja sütőpapír ruháját, a látvánnyal kikerekíti a szemünket.

Persze újra kezdeni az egészet lehetetlen, hiszen krém is várja, hogy a helyére kerüljön, úgyhogy azonnal szükség van a mentőakcióra!


👉🏻 A jó hír, hogy két módon is meg tudod menteni a tésztádat!


Egyik, ha levágod a sültebb részeket, és igaz, kicsit kisebb lesz a tésztád, de legalább lesz!

A másik, ha jók kihűtöd, és az égett részeket lekaparod róla.

A késsel tökéletesen leszedhető a sültebb rész, és senki nem fogja megmondani, hogy a piskóta egy kicsit jobban elpirult a melegben és a kapkodásban, mint kellet volna.

Az utóbbi műveletet végezd lehetőleg tálcán, és akár valamelyik családtag tarthat egy konyharuhát is elé, mert a kaparástól a morzsák szökni fognak! A plusz takarítás meg senkinek nem hiányzik a karcsúra szorított időben.


👉🏻 Mi legyen akkor, ha nagyon odakozmál?


Szedd le róla a leégett részeket, daráld le, esetleg adj hozzá még darált babapiskótát, vagy kekszet, és olvasztott vajjal, vanília kivonattal készíts belőle egy torta alapot.
Ha készen van a krém is már, akkor csak rá kell halmoznod, végül dekorálnod és már meg is van mentve a karácsonyi torta!

Vész esetére alap receptet is találsz erre, ha regisztrálsz magadnak fiókot a Sütőiskola sütés nélküli sütis oldalán, onnan kinyomtathatod pl. a vaníliás puszedli torta receptjét, ahol a puszedlit helyettesítheted a piskótáddal, és máris mindenki oda lesz és vissza, hogy milyen szuper hobbi cukrász kerekedett belőled az idei ünnepre!

A többi cikket is olvasd el, hogy meglegyenek a leghasznosabb trükkök az év végére, te pedig zsebeld be az elismeréseket, ráadásul stressz mentesen!

Süssünk együtt az ünnepekre is!
Cukormázas ölelés neked!
– Meli –


👉 Tudj meg mindent a sütéshez! 👩‍🍳


Hogy a többi karácsonymentő cikkről is értesülj, iratkozz fel a hírlevelemre itt:

Keresztneved:*
Emailed:*

Email címed ás adataid biztonságban vannak. Nem küldök spam-et, mert én se szeretem, és a törvény is bünteti, adataidat nem adom ki harmadik félnek.
Ha nem kérsz további értesítést, bármikor jelezheted nekem a tőlem kapott levélben. Adatkezelési nyilvántartási azonosító: NAIH-132718/2017.